Milánói városlátogatás

milano-varoslatogatas

Milánó az Észak-Olaszországban található Lombardia régió központja, emellett sokan a divat fővárosaként tartják számon. Milánói városlátogatásunk során Olaszország második legnagyobb, ámde gazdasági és közigazgatási szempontból talán legfontosabb városát fedezhetjük fel, amely a Pó síkságon fekszik az Alpesi hágók közelében. A város utcáit róva a szemünk láttára tárul fel Milánó csodálatos kultúrája, a templomok, festmények és az egyéb nagyszerű művészeti emlékek, mindemellett milánói városlátogatásunk még mást is tartogat a számunkra, hiszen a városnak egészen fantasztikus a hangulata. Az emberek kedvesek és vidámak, és a városban található rengeteg nemzetközi vállalat, valamint a turisták magas száma miatt nem mi leszünk az egyetlenek, akik külföldről érkeztek Milánót megcsodálni. A kávézókban, éttermekben a finom ételek mellett remek légkör uralkodik, az éjszakai szórakozóhelyek pedig tárt karokkal várják a bulizni vágyó fiatalokat és időseket egyaránt.

Egyik milánói városlátogatás programjából sem maradhat ki a Dóm megtekintése, melyet 600 éven át építettek, mire 1965-ben elnyerte végleges formáját. A 157 méter magas székesegyház magán viseli a gótika, a reneszánsz és a neoklasszikus építészet elemeit. A Dómhoz közel található a Vittorio Emannuele nevét viselő impozáns épület, mely már önmagában is fantasztikus látnivalónak számít, de a vásárlás szerelmesei egészen le lesznek nyűgözve, hiszen a legnépszerűbb divatmárkák bemutatószalonjai találhatóak meg itt, mint a Louis Vuitton, a Gucci vagy a Prada üzletei, emellett rengeteg étterem is.

Kihagyhatatlan program a világ egyik leghíresebb festményének, az Utolsó vacsorának a megtekintése is, amely Leonardo da Vinci műve, és a freskó a Santa Maria delle Grazie templomban csodálható meg. Két felejthetetlen, bár elég költséges programot is javasolnánk azon utasainknak, akik milánói városlátogatáson vesznek részt. Az egyik a világhíres operaház, a Scala egyik előadásának megtekintése, a másik pedig a monumentális San Siro stadion gyepén zajló labdarúgó mérkőzésre való belépő vásárlás!

A divat világ-fővárosában hol máshol is kezdhetnénk a látogatást, mint valamelyik neves bevásárló központban?  A milánói divat fő utcája a Via Montenapoleone, ahol Olyan márkák várnak ránk, mint a Dolce&Gabbana, Ermenegildo Zegna, Erreuno, Prada, Roberto Cavalli… A Galleria Vittorio Emanuele II épületében a Versace-től a Valentinoig mindent megtalálhatunk ami a divatról, szépségápolásról szól.

A legismertebb bevásárló utcák az ott kínált híresebb márkákkal: Via Montenapoleone (Gucci, Versace, Fratelli Rossetti, Prada, Cartier), Via della Spiga (D&G, Sergio Rossi, Tod’s, Bulgari) Via Sant’Andrea (Chanel, Armani, Moschino, Kenzo), illetve a Via Manzoni és a Via Borgospesso. Ha a kézműves termékeket keresünk, akkor a város déli térségében érdemes bolyongani. A Piazza Santa Spirito kiegészítők, bőráru, táskák, cipők, kalapok sora vár ránk – a lista (és a bevásárlás végén a számla) soha nem ér véget!

Minden “rendes” olasz városhoz hasonlóan Milánban is tucatszámra találhatjuk a lenyűgöző vallási épületeket. A 9. században bencés apátok által alapított San Maurizio al Monastero Maggiore a Corso Magenta és a Via Luini sarkán áll. Története még régebbre nyúlik vissza: alapzata a római korból ered és érdekessége, hogy egy időben börtönként is funkcionált, míg a középkorban többször átépítették, homlokzata például a 16-században és a barokk ideje alatt is szépült.

A Duomo – a híres Milánói Dóm – ingyenesen látogatható – és ne is hagyjuk ki!  Az épület a város legnagyobb és egyben leghíresebb egyházi építménye, az olasz gótika igazi mesterműve. A római Szent Péter-bazilikát követően Olaszország második legnagyobb temploma.

Ha megfáradtunk a bevásárlásban – hiszen mi másért is látogatnánk el elsősorban Milánóba! – a Piazza del Duomo, vagyis a Dómtéren kávézók, éttermek tucatjainak a kínálatából válogathatunk. Ez a város szíves és mértani középpontja is egyben.

Ha pedig kifáradtunk az egész napos nézelődésben, keressük fel az Idropark Fila-t. A vízparti közparkban egész évben programok, koncertek, zenés kikapcsolódás vár ránk. Ha gyerekekkel érkeztünk, akkor két helyet kötelező felkeresnünk! Az Acquario Civico di Milano-ba harmadik legidősebb akváriuma, 1906-ban alapították. De a kisebbek egész biztosan nagy örömmel veszik, ha ellátogatunk a Museo del Giocattolo tárlatára – ez az ország egyik legnagyobb játékmúzeuma.

Folytassuk a Gardaland Viziparkban a kikapcsolódást! A tiszta vizű medencék, óriási csúszdák és élményfürdők nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is garantált élményt nyújtanak. 10 éves kor alatt ugyan kevés medencével szolgálnak, de az idősebbek egészen biztosan remekül fogják magukat érezni.

Ha mélyen a zsebünkbe tudunk (és szeretnénk) nyúlni, a Scala, vagyis a milánói operaház előadásai egészen biztosan le fognak nyűgözni. Nem véletlenül tartják a helyet minden operák szülőanyjának… Olyan híres előadók szerzeményei csendülnek fel előadásról-előadásra, mint Rossini, Puccini, Verdi vagy éppen Toscanini…

Kérje egyedi ajánlatunkat!


Please leave this field empty.

Print Friendly